Modern Talking Fanclub
Modern Talking Fanclub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KMD

 
Klubtörténet

A Fanclub 1989. márciusában indult Détári Mónika vezetésével.

Később magánélete alakulása miatt átadta a klubvezetést Kovács Györgynek, aki máig vezeti. Az évek során több segítője, támogatója is volt a klubnak; többek között B. Tóth László majd Komjáthy György, akinek műsoraiban többször is megszólalhattunk. A '90-es években pár évre együtt működtünk a Roxette Klubbal, Blue System & Roxette Fanclub néven. Ebben az évben megjelent egy cikk egy folyóiratban, illetve egy interjú is készült egy TV csatornán rólunk, de próbáltuk minél több helyen felhívni magunkra a figyelmet. 1998-ban a Modern Talking együttes újraindulásakor újra önálló klubként folytattuk működésünket. Ebben az évben a Kifutó című müsor felvételére közösen "kísértük el" az együttest az itt tartózkodásuk alatt, illetve a Kapcsolat koncerten is együtt figyeltük sikeres koncertjüket az első sorból. Ezen kivűl próbáltunk minél több időt együtt töltetni, klubkirándulások keretében. 2004-ig havi rendszerességgel tartottuk összejöveteleinket önálló klubként, majd összevontak minket az Italo Klubbal és így Modern Italo Club néven menekítettük át kis közösségünket az utókornak.

Önálló klubként 2008 ősze óta működünk újra, és azóta is töretlenül tartjuk 2-3 havonta az összejöveteleinket.

A klub alaptevékenysége, és célja; a zenehallgatás, a tánc, új barátok, új arcok megismerése, és természetesen minden információ megosztása egymás között, közös, kedvenceinkkel kapcsolatban.

 

 
Számláló
Indulás: 2009-03-15
 
Társoldalak
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Kutyanévnaptár
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.